A település története

A 14. század első felében az itteni birtokokat Szent Mihály templom felével együtt adományozás és vásárlás útján Becsei Imre szerezte meg. Becsei Imre barsi ispán emellett megvásárolta 1320-ban a Duna bal partján fekvő Szalk birtokból elkülönített Petlendet a szalki Szent Mihály templom másik felével együtt, majd 1324-ben a Szalktól elválasztott Beledülése (a későbbi Billyén) birtokot dunai halászattal együtt. Petlend Lovászfölde és a veszprémi apácák birtoka, Szántó között feküdt, Beledülése pedig Petlend és Lovászfölde szomszédságában volt. Lovászt, mely az Árpád-korban a királyik lovászok faluja lehetett, 1324-ben már Szent Mártonnak szentelt templomáról Szentmártonnak nevezték, mely szintén Becsei Imre birtoka volt. A 14. század elején így került mind Szalk, mind Szentmárton és azok tartozékai (Beledülés, Petlend, Csabony, Szentlőrinc) a bátmonostori Töttös család birtokába. 1466-ban Bátmonostori Töttös László és Várdai István kalocsai és bácsi érsek testvérekké fogadták egymást, melynek értelmében Töttös fiú utód nélküli halála esetén Szalk, Csabony, Szentmárton, Beledülése és Szentlőrinc István érsek és unokaöccsei, Várdai Miklós fiai, Miklós, Simon, Mátyás és Aladár kezébe kerülnének. Töttös László 1468. évi halálát követően e birtokok ténylegesen a Gutkeled nembeli Várdai család birtokába jutottak. Amit csak megerősített az, hogy Töttös László lánya előbb Várdai Simon, majd annak halála után Várdai János felesége lett. Ez utóbbi házasságából származó unokája, Katalin Csábrági Erdődy Bálint felesége volt, így a 16. század elején Szalk és Szentmárton birtokosaként az Erdődyek is megjelentek. 

A budai szandzsák 1546 és 1590 között készült összeírásai szerint Szalk szpáhi birtok volt, míg Szentmárton 1562-től szultáni hász-birtok, és mindkét település lakosságszáma folyamatosan növekedett ezen idő alatt, de a két település közül Szentmárton számított a jövedelmezőbbnek. Ugyanezen forrásból tudjuk azt is, hogy 1580-ban már Szentmártont Szalkszentmártonnak hívták. Szalk területéről a lakosság a 16–17. század fordulóján költözhetett át Szalkszentmártonba, mert 1610 körül Szalk „Szalky Szent Martony” pusztájaként szerepel Csabony és Szentlőrinc mellett. 1860-ban Kucsera József jegyző szerint a szalkiak és a csabonyiak a dunai árvizek és a török sajkások támadásai miatt költöztek a Dunától távolabb fekvő Szentmártonba. A település első ismert pecsétje 1624-ben készült, amelyen a ZOLK SZENT MARTON PÖCSETE † felirat található. A hosszúkás pecsét belterét cifra pajzs tölti be, melyen egy szívből hármas ágú s virágú növény sarjad ki, s a fölső virág mellett két csillag található. A 17. században Várkonyi Amadé család és a Balassa család kezébe került a falu. 

(Petőfi 112 verset írt a faluban, édesapja két évig bérelt itt mészárszéket.)

A szalkszentmártoni uradalmat (Szalk, Csabony és Szentlőrinc pusztákkal) 1790-ben a Festetics család vásárolta meg, és ők lehettek azok, akik kijárták a mezővárosi címet a településnek, amellyel 1876-ig éltek. A 18. század legvégén 311 ház állt a településen, és 2175 lakos élt itt. 1863-ban Széchenyi Kálmán birtokába került. A 20. század elején Vigyázó Sándor és Dombovits Dávid és Ignác bír nagyobb birtoktesttel a településen. Az első világháborúban közel száz hősi halottat veszít a falu, 1918–19 viharos hónapjait viszonylag nyugalomban vészelték át az ott élők, csak Homokszentlőrinc pusztáról van adat radikális uradalmi földfoglalásról 1919 januárjából. 

A két világháború közt már hitelszövetkezet, kereskedelmi és iparos egyesület, és két negyvennyolcas kör, valamint gazdakör is működött a községben. 1928-ban a szalkszentmártoni mintegy 5500 holdas terület, a  Vigyázó-örökség részeként a Magyar Tudományos Akadémiához került. A második világháborúban már száznál több szalkszentmártoni halt meg, de a front a községen vérontás nélkül vonult át. 1945 tavaszán az Akadémia birtoka beleesett a földosztásba, és ott alakult meg az első termelőszövetkezet is 1949-ben. Az 1950-es megyerendezés során Szalkszentmárton Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye helyett Bács-Kiskun megyében fekvő településsé vált. 1963-ban a Szalkszentmártonhoz tartozó Szalki szigetet Dunaújvároshoz csatolták, amely valójában már 1950-től a Dunaújvárosi tanács kezelésében volt. 1990-ben tizenegy képviselővel alakult meg Szalkszentmárton Önkormányzata, 2010-től a képviselők száma hat főre csökkent.    

Szerző: Kovácsné dr. Weisz Boglárka 

Szalkszentmárton pecsétje: